Kedves Látogatóink!

A tavalyi év sikerét követően a Magyar Régész Szövetség 2015-ben is meghirdeti a Régészet Napját, a “Lelőhelyfelderítéstől a rekonstrukcióig” címmel. A rendezvény időpontja 2015. május 29-30.

A program fő célja ebben az évben is a régészet mint tudomány bemutatása, a régészeti kutatások friss eredményeinek népszerűsítése. Most elsősorban a tudományos munka módszertanára szeretnénk irányítani a figyelmet: hogyan fedezi fel a régész a lelőhelyeket, leleteket, és hogyan rekonstruálja ezek alapján a múlt egy szeletét.

A résztvevő múzeumok, örökségvédelmi intézmények és egyetemi régészeti tanszékek az ország 36 pontján, csaknem 250 különböző, színes programmal várják az érdeklődőket. Május 29-én, pénteken elsősorban a gyermek- és iskoláscsoportokat, május 30-án, szombaton pedig a családokat és a felnőtteket várják a szervezők.

Az események közt találunk ismeretterjesztő előadásokat, kézműves- és hagyományőrző programokat, régészeti sétát és kerékpártúrát a környék ismert és kevésbé ismert lelőhelyeire, ásatáslátogatásokat. A nap folyamán megnyílnak a régészeti raktárak és laboratóriumok ajtajai. A látogatók megismerkedhetnek a régészettel kapcsolatos társtudományok és szakmák művelőinek munkájával, testközelből láthatják a legmodernebb földmérő technikákat, megtanulhatják a sírfeltárás fortélyait, kipróbálhatják magukat a restaurátorok szerepében, állat- és embercsontokat vizsgálhatnak a kutatók segítségével.

A Magyar Régész Szövetség által kezdeményezett esemény külföldön már rendelkezik előzményekkel. Amerikában minden év októberének harmadik szombatján egy fesztivál keretében ünneplik a régész szakmát (International Archeology Day), Európában pedig évente változó időpontban – idén július 24-én – kerül sor egy olyan közösségi blogolásra, amely a különböző országokban dolgozó régészek egy napját követi végig (Day of Archaeology).

A szervezők:

Dr. Lassányi Gábor régész, egyiptológus, a Magyar Régész Szövetség elnöke
Mérai Dóra régész, művészettörténész, a Magyar Régész Szövetség elnökségének tagja
Király Ágnes régész, a Magyar Régész Szövetség tagja

A programokat április végétől folyamatosan töltjük fel a honlapra, kérjük, időről időre látogassanak vissza hozzánk!